Keress egy receptre, vagy összetevőre

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kremzli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kremzli. Összes bejegyzés megjelenítése

MÁTRAI BORZASKA alias NYITRAI SZELET, KÁRPÁTI BORZASKA


6-8 szelet sertéscomb (természetesen csirkemellből is készíthető)

4-5 szem közepes krumpli
5-6 ek. liszt
3 tojás
4-5 cikk fokhagyma (ízlés szerinti mennyiség)

bors
vegeta

Tálaláshoz:

reszelt kemény sajt, trappista
valamint tejföl


Pár évvel ezelőtt a férjem Szeghalmon járt kiküldetésben a munkahelyéről. A helyi kis étteremben evett először nyitrai szeletet. Amikor hazajött, ódákat zengett erről az ételről! Először párom elmesélése szerint készítettem el, sűrű palacsintatésztába kevertem a lereszelt burgonyát és nagyon ízlett nekünk is már ebben a formájában, aztán utánanéztem az interneten, ahol többféle elnevezéssel találkoztam. Az olvasottak és saját tapasztalatom alapján összeállítottam a végleges receptünket.

A hússzeleteket kiklopfoltam és elkészítés előtt egy nappal bepácoltam- hagymakarikákkal soronként összeraktam, enyhén borsoztam és olajjal meglocsolva lefolpackozva a hűtőbe helyeztem. Rántott húst is szoktam így előkészíteni, sokkal finomabb az íze.
Másnap kihámoztam a szeleteket a hagymából és megsóztam. Megforgattam lisztben.
Lereszeltem a krumplit, sóztam, borsoztam, belekevertem a reszelt fokhagymát, vegetát, lisztet és a tojást. Ebbe a kremzli (tócsni) masszába forgattam a hússzeleteket, egyik oldalát jól belenyomtam a masszába, közepesen forró olajba raktam és rákanalaztam egy adagot a hús felső oldalára is. Közepes tűznél kicsit kisebb hőnél sütöttem, hogy a hús megpuhuljon, a krumplis rész pedig ne piruljon meg túlzottan. Az aranybarnára sült borzaskákat papírkendőn lecsöpögtettem az olajtól.


Tejföllel és reszelt sajttal bőven megszórva tálaltam. Tetszés szerinti körettel lehet fogyasztani, rizibizivel, rizzsel, párolt zöldséggel is finom. Petrezselymes rizst készítettem köret gyanánt és tejfölös piros-retek-salátát adtam mellé.

Nagyon finom!!!

Csirkemellből vagy akár pulykamellből is készíthető!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

BROKKOLIS-JUHTURÓS CSIRKE KRUMPLIS LEPÉNY ÁGYON



SZERZŐJE ÉS ALKOTÓJA- ÁKOS (azóta vejem)

Hozzávalók 2 fő részére:

1 nagy csirkemell, hogy tölthető legyen
1 kis fej brokkoli- friss vagy fagyasztott
15 dkg juhtúró
10 dkg reszelt sajt
vaj vagy margarin
fűszerek ízlés szerint (foghagyma, só, bors)

LEPÉNY

2 nagy burgonya
1 pohár kefir
2 evőkanál liszt
kevés só
fokhagyma

A csirkemellet megtisztítjuk, kettévágjuk, és mindkettőbe zsebet metszünk.

A brokkoli rózsáit a lehető legkisebbre vágjuk, a szárát lemetsszük.


Töltés: egy csipet brokkoli, egy gombócocska a juhtúróból- szép gömbölyűre tömjük a melleket. Kivajazott edénybe fektetjük, tetejére vajat simítunk, sózzuk, borsozzuk, kis fokhagymával megbolondítjuk. Kb. 180C˚-ra előmelegített sütőben készre sütjük, az utolsó 10 percben megszórjuk reszelt sajttal és rápirítjuk.

A lepényhez a burgonyát nagy-lyukú reszelőn lereszeljük, belekeverünk egy kevés lisztet, hozzáadunk egy pohár kefirt, pihenni hagyjuk. Ha az állaga úgy kívánja, még adunk hozzá a lisztből, hogy sütés közben össze tudjon állni a massza.


Serpenyőben kevés mennyiségű olajon megpirítjuk mindkét oldalát, majd sütőben, grillen még ropogósabbra pirítjuk.


A töltött csirkét a lepényre fektetjük oly módon, hogy a friss sajt ráömöljön. Megszórjuk frissen aprított petrezselyemzölddel.

Száraz fehér borral és jókedvvel tálaljuk!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők