Keress egy receptre, vagy összetevőre

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körözött. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körözött. Összes bejegyzés megjelenítése

TÚRÓS KŐRÖZÖTTEL TÖLTÖTT KRUMPLICSÓNAKOK




8-10 darab krumpli
500 g túró
túró állagától függően- néhány evőkanál sűrű tejföl
piros arany, hogy íze, színe harmonikus legyen
4-5 zöldhagyma a szárával együtt
1 kis fej vöröshagyma
bors
1 teáskanál őrölt köménymag
kapor

füstölt kecskesajt lereszelve a tetejére

A kőrözött készíthető csak juhtúróból, vagy fele-fele arányban tehéntúróból és juhtúróból, de sokan használnak csak tehéntúrót, mint én is jelen esetben. A tölteléknek való kőrözöttet alaposan összekevertem, utána ízesítettem.

A krumplit meghámoztam, kettévágtam hosszában és megfelelő edényben mikróban, lefedve, körülbelül 10-15 percig előpároltam. Teáskanál segítségével kikanalaztam a belsejét, előkészítve a helyet a tölteléknek. Vajjal kikent tepsibe raktam, mellé a forgácsokat és megsóztam. Betöltöttem a kis csónakokat.

Meglocsoltam olívaolajjal, kevés vizet öntöttem a töltött csónakok alá. Lefedtem fóliával és betoltam a tepsit az előmelegített sütőbe. 45 perc alatt készre sütöttem. A reszelt sajtot 10 perccel a sütés vége előtt rászórtam.

Tálalásnál a tetejükre helyeztem ízfokozóként 1-1 serpenyőben átsütött füstölt sonka szeletet. Tejfölt kínálunk mellé, de anélkül is finom, úgy hidegen, mint melegen, egymagában, köretként, máskor is fog szerepelni konyhai repertoárunkban :) .  


Az alapötletet Gizus http://gizi-receptjei.blogspot.com/2009/11/kapros-turoval-toltott-krumpli.html receptje adta. Izgalmasan hangzott a kapros túróval töltött krumpli, ezt a receptet egy kicsit saját ízlésemre formáztam, tekintettel a hozzávalóimra. Őt idézem- „Ma a sült oldalas mellé köretnek tálaltam fel. Nem is tudom miért vártam vele ennyi ideig, mert nagyon finom lett. Szerintem még csak úgy magában, egy kis savanyúsággal is kitűnő fogás lehet. Egy biztos, a receptet nem teszem a süllyesztőbe, mert hamarosan újra elfogom készíteni.”


Gizus hozzávalói:

3-4 db krumpli
30 dk túró
1 ek tejföl
sajt

őrölt fehérbors
szerecsendió
kapor
olíva olaj

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

ÜNNEPI TARTELETTE TÚRÓ ALAPÚ SÓS TÖLTELÉKKEL






Ünnepi alkalomra készítettem ezt az előételt, harapnivalót. Nagy sikere volt! A tartelette lehet édes vagy sós. Én most sós változat elkészítését hoztam.

Kosarak (én dupla adagot sütöttem):

100 g vaj vagy Rama
2 tojás
6 ek. liszt
2 ek. tejföl
1 tk. sütőpor

Töltelékek:

500 g túró
100 g lágy (ömlesztett) sajt
2-4 gerezd fokhagyma
őrölt piros paprika és só
őrölt kömény
tejföl
apróra vágott hagyma
retek
friss uborka
sárgarépa
főtt tojás
curry

fekete bors

Ezek a tartelettek asztalunk igazi díszei lettek. Én amolyan aperitifként tálaltam. A kosárkák receptje Lenától (кыш) származik a kulinar.ru oldalról.
Felolvasztjuk a vajat avagy margarint, belekeverjük a lisztet (enyhén púpozott kanállal mérve) a sütőporral, hozzáadjuk a villával felvert tojást és a tejfölt. Sózzuk. A massza konzisztenciája sűrű tejfölé legyen.
A kosárkaformába egy evőkanál tésztát rakunk 220˚C- ra előmelegített sütőbe helyezzük. Ebből a mennyiségből kb. 24-26 kosárka lesz. Több fordulóval kisütjük, a fémet okvetlenül zsírozzuk ki előtte.
Papírformát is használhatunk, abban tálalhatunk.
Miután a kekszek megemelkednek, de még nem barnultak meg, kinyitjuk a sütő ajtaját és egy megfelelő méretű pohár fenekével mélyedést nyomunk az aljába, hogy legyen helye majd a tölteléknek. Aranyszínűre sütjük még kb. 10- 15 percig. Kihűtjük és betöltjük. Nagyon gyorsan sülnek!

A töltelék alapjául fél kiló túrót vettem. Ízlés szerint készítsétek, mert érzéssel és ízre készítettem, nem tudom a pontos hozzávalók mércéjét. Tehát 3 részre osztjuk a túrót.

I. Túró, fokhagyma, krémsajt kb. 100 g- alaposan kikavarjuk.
II. Körözött- túró, piros paprika, só, bors, tejföl, apróra vágott hagyma.
III. Túró, apróra vágott vagy reszelt piros retek és uborka héjastól, reszelt sárgarépa, curry, főtt tojás.

Ízlés és lehetőség szerint díszítjük a hamm-falatkákat.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők